A Hoover-dam után egyből indultunk tovább a világ hét természeti csodájának egyikéhez, a Grand Canyonhoz. Ez gyakorlatilag egy "szakadékvölgy", melyet maga a Coloradó folyó vájt ki kb. 17 millió év leforgása alatt. A színes rétegződését a mészkő, homokkő, pala és gránit adja. 446 km (!) hosszú, 6,4-29 km széles, illetve 1,2 - 1,8 km mély. Egy része a hualapai indiánok felügyelete alá tartozik, akik a meredek falakba vájt barlangokban laknak. Nem láttam barlangokat, de nem semmi lehet ott élni, eleve, hogy se víz, se árnyék nagyon nincsen, csak a sivatagi szárazság...
Kb. 2 óra alatt odaértünk. Maga az út is döbbenet volt, hogy változik folyamatosan a növényzet, éghajlat és a táj. Egyre kopárabb, egyre kevesebb növény és állat, illetve a kis faluk száma is egyre csökkent.
Egy ideig még láttunk vad szarvasmarhákat is, szegénykéim álltak 1-1 kaktusz tövében az "árnyékban" magányosan, de volt, amikor csak úgy legeltek egy csordában együtt:
A videón jól látszik, milyen a környezet. Ez még nem a Grand Canyon. :)
Aztán tényleg megpillantottuk a Grand Canyon szélét:
Leparkoltunk, majd kiszálltunk a klímás kocsiból. Hát akkor megcsapott a meleg: kb. 40-43 fok volt a kocsi hőmérője szerint. Ami durva, hogy szárazság volt, irtó meleget éreztem, de nem emlékszem, hogy izzadtam volna. Mindenesetre a lenge ruha és a fejfedő, naptej ilyenkor nélkülözhetetlen.
Bementünk a központba, ahol egy kis szuvenír üzlet fogadott, illetve itt lehetett megvenni a jegyeket is. Olyan kombinált belépőjegyet szerettünk volna venni, ami az étterembe is szól, de mint kiderült, már nem üzemeltetik, mivel költséges és bonyolult annyi vizet ide szállíttatni. Ez a sivatagban van, nem egyszerű fenntartani egy ilyen helyet. Ezt a mosdókban, ivókutaknál is észrevettük, hogy spórolósan jött a víz. Mondták, hogy van valamiféle étterem, de végül kibírtuk kaja nélkül, és hazafelé a Subwayben vacsoráztunk egy jót.
Amúgy több lehetőség kínálkozik a turistáknak, lehet helikopterrel berepülni egészen a folyóhoz, vagy raftingolni, meg még ki tudja mit.
Visszatérve még erre a központra, természetesen mindenhol indiánok az alkalmazottak, hiszen ez a ő területük és ők is üzemeltetik ezt az egész centert.
Megvoltak a jegyek (87 dollár/fő emlékeim szerint) jól körbenéztünk a szuvenír boltban és elindultunk a buszhoz, ami 3 helyszínre is elvitt minket. Először a Eagle Pointhoz és Skywalkhoz, aztán meg lehetett állni egy indián rezervátumnál (?), ahol lovasbemutató, stb.-t lehetett volna megnézni, vagy valami ilyesmit, de itt végül senki nem szállt ki, és a 3. helyszínhez, ami a legszebb és legemlékezetesebb volt, a Guano Pointhoz vezetett a busz,de erről később, először mesélek az 1. helyszínről.
Az Eagle pointnál láttuk meg először ezt a csodát! Élőben tényleg fantasztikus!
Ez az állomás egy sasról kapta a nevét, mivel valóban úgy néz ki, mint egy kitárt szárnyú sas, nézzétek csak!
Mi is fotózkodtunk vele, azonban nagyon közel nem engedtek menni a szakadékhoz, mert az utóbbi évek alatt történt balesetek miatt, már jobbnak látták, ha nem szólongatnak az emberekre, hogy vigyázz, ne menj közel, hanem egyszerűen kiraktak egy korlátot. Ez sajnos ront az összképből, de szerencsére a Guano pointnál már senki nem szólt ránk, hogy mit csinálunk, olyan közel mehettünk bármihez, amennyire csak akartunk, itt nem.
Rögtön az Eagle Point mellett található a Skywalk, gyakorlatilag egy üveghídból készült kilátó, mely a folyó felett 1200 méter magasan, a peremtől húsz méterig nyúlik ki, alja és falai üvegből vannak.
Itt látni, hogy a Skywalk mellett van a sas!
A Skywalkra semmilyen fényképezőgépet, kamerát nem lehet bevinni, ellenben jó pénzért (40 dollárért!) profi fotós csinálhat rólad fotót, ha kérsz. Kösz, nem kértünk. :)
Azért berakok pár netről leszedett képet, milyen is volt, lássátok Ti is:
Mi megelégedtünk azzal, hogy emlékezni fogunk rá, úgyhogy szépen betettük a kütyüinket egy zárható szekrénybe, átmentünk egy szkenneren, felvettünk a cipőnkre 1-1 védőzoknit, és rámentünk a hídra. Egy kicsit tériszonyos vagyok, de semmi különöset nem éreztem, olyan volt, mintha bárhol sétálnék, de poénnak azért megérte. Itt az volt a jó, hogy a korlátról bármennyire kilóghattál, és jobban ráláttunk a Colorado folyóra is.
Volt, aki félt rajta (pl. Lírának is megfogtam a kezét, mert egyedül nem nagyon szeretett volna mászkálni, édes volt.) Találkoztunk magyarokkal is (a Canyonon kétszer is, illetve Las Vegasban is), velük kicsit beszélgettünk, nézelődtünk, aztán lesétáltunk a hídról, és itt is megnéztük a boltot:
Kijőve az épületből megvártuk a buszt, ami nagyon sűrűn járt, felszálltunk rá, és rövid utazás után megérkeztünk a Guano Pointhoz.
Ez volt a legnagyszerűbb hely! Tényleg eléd tárult ez a hatalmas kőrengeteg, a mélység, a folyó szépsége, a felettünk röpködő hatalmas madarak, a sivatagi klíma, a kövek, amiktől vörös lett a kezünk a mászástól, a természet hatalmas nagysága... Mindezt nehéz így megmutatni, de számomra tényleg hatalmas élmény volt!
Persze mi is gyönyörködtünk a tájban, és fotózkodtunk. :)
Ide másztunk fel erre a kősziklarengetegre (ez ott én vagyok). Mikor felértem, fent körbenéztem, és mivel akkor ott én voltam a legmagasabban mindenkitől, úgy éreztem, hihetetlen ez az egész. Akkor picit meg is szédültem, úgyhogy jobbnak láttam lejönni onnan picit lejjebb, de durva volt az egész úgy 360 fokban elhihetitek (a videón lejjebb Gábor megmutatja, milyen is ott)!
Összeraktam most egy videót is, amin talán a legjobban átjön a Grand Canyon nagysága. Enjoy!
Jól éreztük magunkat! Kb. 3-4 órát tölthettünk el itt, sikeresen le is barnultunk. :) Szomjasan és éhesen, kifáradva a melegtől, de életre szóló élményekkel gazdagabban indultunk vissza Las Vegasba, hogy este megnézzünk egy fantasztikus show műsort, amire jegyünk volt, majd picit bevessük magunkat az éjszakába. Úgyhogy hamarosan folyt. köv. egy újabb las vegasi blogbejegyzéssel.
Comments