Sokan meglepődtek, hogy még nem utaztam repülőn. Nos, jelentem, ezen a vízkeresztségen is túl vagyok!

Mikor megérkeztünk Amerikába, és kiderült, hogy még sosem csináltam ehhez hasonlót, se repülőn, se helikopteren, de még siklóernyővel se volt szerencsém az egekbe szállni, mindenki úgy nézett rám, mintha egy két lábon járó csoda lennék! :) Csak viszonyításul írom  pl. a férjem, Gábor repüléseit egyszer összeszámoltuk, és ő kb. 100 alkalommal repült/per alkalom. Az átszállásokat nem is számoltuk bele (igaz, ő sokat ingázott (Amerika és Magyarország között, illetve a sport miatt szintén rengeteget utazott külföldre), a sógornőm pedig legalább háromszor ennyit 25 év kint tartózkodás után, a gyerekeik pedig... Szintén elég rutinosak :). Pl. most repült már egyedül (!) először haza Gábor egyik unokahúga, aki még csak 12 éves! Akkor már érthető, miért lepődött meg mindenki az én "szerencsétlen" esetemen. :)

Hogy miért nem történt meg eddig? A válasz baromi egyszerű: mert drága!

Mindez nem is lenne olyan nagy dolog, hiszen 3 dolgot kell csak kibírni:

1. A felszállást,

2. az út hosszúságát,

3. A landolást.

​

Ha ez megvan, a többi apróságot már féllábbal is átvészeljük! :) Leszámítva, ha a férjed folyamatosan Légi katasztrófák c. sorozatot néz a tévében, és részletesen elmeséli, mikor mi történik, felszállás és landolás lehet halálos katasztrófa, mindezt azzal a célzattal, hogy megnyugtasson. Jelentem, ez a része nem sikerült, az igyekezetet azért értékeltem! :)

Ezek után azért mondjuk ki az igazságot: minden fel- és leszállásnál biztos ami biztos alapon gyorsan átértékeltem az életem, és elrebegtem egy-egy imát, hogy csak ezt éljük túl!

A többi élménybeszámoló itt lejjebb a blogban olvasható! :)