Június 8-án elkezdődött Gáborral közös kalandunk. Ahhoz, hogy Amerikába és vissza utazzunk, sógornőmtől, Patríciától kaptuk a repjegyeket nászajándékba. :) (Ezúton is sokadszor köszönjük, és végtelenül hálásak vagyunk a kedvességükért és a lehetőségért! :*) Korán reggel keltünk, hogy időben kiérjünk a Liszt Ferenc Repülőtérre. Szerencsére minden időben jött, a Deák térről a repülőtérre a buszjegyeket már online tudtuk megvenni, így csak QR-kóddal kellett igazolnunk az érvényességüket. Hiába, azért mi is fejlődünk már! :) (Majd BKV bérletet is lehet így venni telefonról, csak szólok!)
A "vámvizsgálat" Magyarországon elég érdekesen zajlott, ugyanis mikor a bőröndök feladásához álltunk sorba, odajött egy jól szituált fickó notesszel, tollal a kezében meginterjúvolni minket. Azt hittem biztosítási ügynök, mivel mindenfélét kérdezett tőlünk, pl. hogy kihez megyünk, miért, melyik szállodákban szállunk meg, mi a nevük, aztán tőlem, hogy hol dolgozom, címe, neve, munkaköröm neve, hogy telik ott egy napom, ki a főnököm neve... Na, az utolsó kérdésnél már picit kiakadtam, hogy mi van a személyiségi jogokkal, meg egyáltalán mi köze ehhez... Furcsálltam, hogy Gábor mennyire készséges, végül válaszoltam az utolsó kérdésre is. Erre a fickó azt mondta rendben, és továbbengedett. Gábor megsúgta, ez is egy vizsgálat volt, az ellentmondásokat kereste, ne akadjak fent ezen, hanem készségesen válaszoljak. Hát pedig már kezdtem volna elküldeni, hogy köszönöm, nem kérek se biztosítást, se semmit. :) A fene gondolta, hogy mit akar! :) Ez is a vámvizsgálat része volt.
Na, hát ezzel a géppel indultunk az American Airlines repülőtársasággal, életem első repülésére készültem, illetve itt van példának egy online jegy, elég becsekkoláskor, ha a mobil nálad van!
Hát volt bennem izgalom, de inkább várakozás! Elég masszív, nagy gép. középen ültünk, egy vékony ferdeszemű fickó a jobb oldalamon, balra pedig Gábor. A vékonyka talán a legideálisabb utazótársnak mondható, annyira nem zavart semmit, ráadásul udvarias és kedves is volt, soha rosszabb útitársat! Sajnos előttünk, hátunk mögött már picit bosszankodtunk, mivel a klímát ezerrel nyomták, és a nyílások forgathatók voltak, rendesen fújták az arcunkba.
A felszállás és később a leszállás is simán zajlott, fura volt hallani, milyen mikor a felgyorsul a gép, nagyon hangos lesz hirtelen felpörögnek a hajtóművek, és elrugaszkodunk, illetve az is izgalmas, mikor jobbra-balra dőlünk, párszor rázott a gép is. Mivel semmit nem láttam ki, és lehúzták az ablakokat, sokat nem tudtam csak sejtettem abból, mi történik a külvilágban.
A 10 órás repülésből olyan 9 óra lett "csak", ami azért viszonylag hamar elröppent, de elmondhatom, azért nem volt kevés. Volt, hogy kint -55 fokot mutatott a hőmérő! Filmeket játszottak közös kivetítőn, fülhallgatóval lehetett hallgatni vagy zenére állítani.
Nagyon jó, változatos és kiadós ebédet és vacsorát kaptunk, aztán sorba még ezt-azt:
Szerk.: Visszafelé sajnos nem volt jégkrém. :(
Wifi nem volt (a 6 gépből egyen se, max. fizetős), úgyhogy filmnézés, telefonos játék, ezek mentek egészen Philadelphiáig.
Ott viszont megérkeztünk az amerikai földre! Hát fura érzés volt, a reptér teljesen más, mint az itthoni. Már meggyűlt a bajom a mosdókkal: minden automata, ha felállsz, lehúzza a WC-t, nem kell nyúlni semmihez, hatalmasak a helyek, a kéztörlők meg minden automata, illetve megfigyelhető, hogy ivókutakat találni mindenhol (amerre jártam, az USA-ban végig). Gyalogolni nem sokat kell, mindenhol fekvő és sima mozgólépcsők vannak (nem tudom, hogy hívják ezeket, szerk.: mozgójárda), illetve érdekes design elemek találhatók a reptereken.
A vámvizsgálat érdekesen zajlott, mivel előtte kiderült, ki kell tölteni valami formanyomtatványt. Minden külföldi Gábortól kért segítséget, mi meg tollat kunyiztunk egy magyar lánytól. :) Aztán vittük a pulthoz. Egy nagy darab pasas kérdezgette Gábort, csak sokkal kedélyesebben, mint a magyarországi és nagyobb hangon, hogy kihez megyünk, minek, miért, stb. Én csak lestem, milyen jól eldiskuráltak meg elviccelődtek Gábor és a vámos figura, kérdezgette Gábor hol járt egyetemre, a vívásról, stb. Aztán egyszer csak nagy drámai mozdulattal eltépte az egyik beadott papírt. Na, akkor néztünk, hogy most mi van???!! Nem engednek át? Futott végig az agyunkon. Aztán a fickó ilyet szól, mivel egy pár vagyunk, elég az egyik papír. Na jól van mondom, ezt közölhette volna normálisabban is, egy pillanatra megállt bennem az ütő! :) Aztán a nagy beszélgetés közben levették tőlem az összes ujjlenyomatot, csináltak rólam fotót, majd Gáborról is. A beszélgetés egészen addig nagyon jól zajlott míg ki nem derült, Gábor egy másik focicsapatnak drukkol... Akkor elég hamar eltűnt a jópofizás, és hamar mehettünk tovább. :)
A kézipoggyász vizsgálatánál minket is ellenőriztek testszkennerrel (terpeszállás, karok fel, körbement egy röntgengép, kb. megnézték, van-e lukas fogunk, na jó nem, de akár láthatták is, ki tudja... :) ), előtte cipőket le kellett venni. Minden simán ment.
Az odautat reggel 7-kor keléssel, 11:15-ös indulással kezdtük meg, utaztunk 9 órát PHL-ig, ott várakoztunk pár órát, majd folyattuk utunkat egy Airbus gépen, amin 4 órás volt az út Denverig.
Ablak mellett volt a helyem, mellettem Gábor, itt már láttam mindent, és azt kell mondjam, fantasztikus élmény volt! :) Láttuk a belvárost, a felhőket, a naplementét:
Itt már nem kaptunk takarót, se kaját, csak ropit meg italt. Akkor úgy éreztem, életemben nem fáztam így, mert a légkondit itt is nyomták, és ugye nem volt takaró sem. Szóval ez az idő azzal telt, hogy fáztunk, és aludtunk, már amennyire tudtunk, elég szenvedős volt, mert itt se inni, se enni nem kértünk, se wc-re nem mentünk ki.
Az érkezés már úgy zajlott, hogy azt se tudtuk kb. hol vagyunk, én követtem Gábort, mire felfogtam merre mit, már rég mentünk, amerre kell. Elég rutinosan mozgott szerencsére. Nekem még szoknom kellett az angol kiírásokat, meg hogy mit is kell csinálni.
A csomagátvételhez azt vonatkozni is kellett (olyan, mint a metró), ahol végül várt az egész Cannon család! Nagy meglepetés volt, hogy mindenki kijött! Nagyon-nagyon örültünk nekik! Kedves dolog volt, hogy így este is eljött mindenki a 2 kocsival.
Pedig tényleg már szédelegtünk, irtó fáradtak voltunk. Fél óra alatt az otthonukban voltunk, kaptunk egy nagyon kényelmes hatalmas ágyat... Hogy mikor feküdtünk le végül aludni? 8 órával később kel Denverben a nap és most számolnom is kell... Ottani idő szerint olyan este 22-kor érkezett meg a gép, de 0:30-kor feküdtünk le, ami magyar idő szerint 8:30 perc... Előző nap fél 7-kor keltünk, szóval 26 órát voltunk ébren/talpon/13 órát levegőben. Egy szóval sokat! :) Az óraátállás kint egész jól ment, este érkeztünk, reggel keltünk a többiekkel. Hát ez volt az első 2 repülésem! :)
A másik 2 utazás USA-n belül 2,5, 1,5 órásak lehettek, itt már készültem meleg ruhával. Mindegyiknél ablak mellett ülhettem. A Southwest társasággal repültünk, itt is minden rendben zajlott szerencsére. Normálisak és mivel olcsó jegyeket fogtunk ki, így azt kell mondjam, elégedett voltam velük!
A hazaút már számomra fárasztóbb volt a nagy gépen, rohantunk, hogy átszálljunk a 4 órásról a nagy gépre, másfél óra volt az idő, szerencsére nem késtünk, de azért volt izgalom. A nagy gép 1 órával később indult, már mindenki bent volt a gépen, de a mosdó elromlott, azt kellett megjavítani. Még szerencse, hogy csak azt. :) Itt is ablak mellett ültem! :) Ez picit fapadosabb volt, síró gyerek, sok ülés, hideg, a stewardeseket folyton hívta mindenki, így állandóan szólt a csengő, amitől én nem tudtam normálisan aludni. A fülem a landolást is megérezte, fájt és bedugult, ami órákkal később tudott csak kidugulni. A nyirokmirigyem is fájt, hála a narancslének, amit kértem, elfelejtettem mondani, hogy no ice!!!!!, ezzel itthon még 5 napig szenvedtem, illetve egy mosdólátogatáskor nagy siettségemben még becsekkolás előtt, egy kilincsbe is sikerült bevágni a karomat, utána szép színe lett! :) Szóval így a végére sikerült lesérülnöm, már nagyon le akartam tudni az utazást! :) Ami viszont megint csak fantasztikus volt, az a naplemente:
Illetve másnap reggel Esztergom, Dunakanyar, Szentendre, óbudai lakótelep, Árpád-híd, Vasúttörténeti park, Zugló felismerése. :) A fotóim ezekről sajnos elvesztek, ne is kérdezzétek... Az emlék a fejemben azért megmaradt.
Hazaérve még találkoztunk Gábor anyukájával, meg tettünk-vettünk picit, úgyhogy itt is jó pár óráig fent voltunk: Denverben 7-kor keltünk (előtte csak 4,5 órát aludtunk), ottani idő szerint pedig másnap reggel 6-ig voltunk fent, itteni idő szerint du. 2-kor feküdtünk le aludni. Szóval (most már sokadszor számolom újra), elméletileg ez a helyes: 23 órán keresztül nem aludtunk.
Fárasztó az utazás, de mindenképpen kalandos! :) Sokszor élveztem, sokszor már terhes volt, de egyet mondhatok: mindenképpen nagy élmény!
A repülésre jótanácsok:
Meleg ruha, rétegesen öltözködni,
Üres kulacs, amit a reptéri mosdóban meg tudsz tölteni,
Nyakpárna,
Feltöltött elektronikai eszközök + kábel, reptéren tudod tölteni,
offline játék/film, hogy elüsd az időt, vagy könyv,
Nulla smink,
Legkényelmesebb ruha, cipő,
Szemfedő,
Saját fülhallgató, mert amit adnak, használhatatlan.
VIDEÓ a repüléseinkről:
Itt pedig bónuszként, merre jártunk, mikor és hol, illetve mennyi időbe is telt:
Komentáře